EMLÉKEZÉS BUKOVSZKY GYÖRGYRE

http://www.vizugy.hu/vir/vizugy.nsf/ea317e4ec09597f5c1256f1200518b6c/25cec9b9fc90bdb3c1256f5e00347101/Body/0.138?OpenElement&FieldElemFormat=gif
(1925-2004)


A magyar hidrológia nagy személyisége távozott az örök vizek túlsó partjára. S Bukovszky György hivatali, szakmai-emberi kapcsolatai több mint 50 éve kezdődtek az igazgatósággal és a székesfehérvári vízügyesekkel. Több generáció tekinti atyamesterének.

2004. június 9-én hunyt el, s június 23-án búcsúztunk tőle a székesfehérvári Sóstói temetőben. Jövő április 16-án lett volna 80 éves.

Bukovszky György Budapesten született, az Alföldön nőtt föl. Műegyetemi diplomával és egy nehéz kor súlyos, emberpróbáló élettapasztalatával tarisznyájában érkezett hozzánk 29 éves fiatalemberként, s lett a Székesfehérvári Szakaszmérnökség vezetője. Nevéhez fűződik – 1959-től – a tervezési csoport, a későbbi tervezési osztály nagy korszaka, melynek vezetőjeként iskolát teremtett maga körül. S tette mindezt példátlan szerénységgel. Ő volt az, aki a zsenialitás határát súroló felfedezését így kommentálta: „vak tyúk is talál szemet”.

Vezette a vízgazdálkodás-fejlesztési, majd 1976-tól 1981-ig a vízgazdálkodási osztályt. Később szakági főmérnök és műszaki tanácsadó 1985-ig, majd nyugdíjasként a balatoni koordinációs és tószabályozási osztály munkatársa.

Az 1956-os és az 1965-ös dunai árvízvédekezés résztvevője.

Vízügyi történeti kutatásai rengeteg kincset hoztak felszínre s tévhiteket döntögettek. Sokat foglalkozott a Balaton, a Velencei-tó vízgyűjtőjével és a Közép-Dunántúl kisvízfolyásaival. Műszaki fejlesztéssel, hidrológiai előrejelzéssel, a víztározás elméletével, vízkészlet-gazdálkodással és mezőgazdasági-ipari vízhasznosítással. Korai apostola a komplex vízgyűjtőfejlesztésnek, a vízügyi, a környezetvédelmi és a természetvédelmi szempontok, érdekek együttes kezelésének. Gondolatait mintegy félszáz, hazai és külföldi szaklapban megjelentetett cikkben adta közre.

Termőföldek, szőlőterületek védelmét szolgáló okos, tájba illő és gazdaságos erózió elleni védőművek őrzik emlékét a szekszárdi kadarka, a badacsonyi szürkebarát hazájában. S. Kis Feri bácsival olyan műveket hoztak létre, melyek megkötötték az erózió veszélyeztette völgyeket, s azok úgy „beálltak”, hogy a KDT vízmosáskötő gátak iránt komolyan érdeklődő ifjú doktorandusz egész egyszerűen nem találja meg őket. Eggyé váltak a tájjal, a növényzettel.

Hidrológusként kiváló matematikus volt. S ezt a matematikai eszköztárat használni tudta gyakorlati feladatok megoldására. Kiemelkedő szellemi kapacitásával nem volt arányban beszéd- és íráskészsége, s most – volt kollégák, tanítványok – a halálon túli szakmai tragédiaként éljük meg, mennyi kincs, mennyi ismeret maradt Gyurkában, immár örökre megtanulhatatlanul, megkérdezhetetlenül. Vele bizony diktafonnal, jegyzetfüzettel kellett volna beszélgetni. S ezt alig-alig tettük meg. Elkéstünk. Nem volt elég időnk tanulni tőle a napi taposómalomban.

S ha eszembe jut: 2003–2004-ben hányszor jelentkezett. S kimondta: nem szeretné, ha a Sióberki Társulat történetéről írt munkája posztumusz jelenne meg. Sajnos, már csak utólag törleszthetünk. S neki kell állnunk publikációjegyzékét is megszerkeszteni. De tudnunk kell: írásai, tanulmányai közel se a teljes életműve. Gondolatai és feladat-meghatározásai, az általa kitűzött kutatási irányok, csapások generációk munkájában, gondolkodásában élnek tovább.

Búcsúzunk tőled, Mester. Köszönjük, amit adtál emberségben és szakmaiságban.



am – anga

Az AQUA-MOBILE, A KÖDU-KÖVIZIG és a KDT-VIFE lapja nyomán